• 16:26
  • 29.10.2020
Feladta a NASA: tizenöt év után leállt az Opportunity marsjáró
technologies
29.10.2020

Feladta a NASA: tizenöt év után leállt az Opportunity marsjáró

Tavaly június 10-én némult el teljesen: óriási homokviharba keveredett, amely miatt a napelemeivel nem tudott energiát termelni, akkumulátorai pedig lemerültek. Az űrkutatási hivatal azóta több mint ezer parancsot próbált küldeni a robotnak, de mindhiába – nem érkezett tőle jel.
– Csak hálát érzek most, amikor bejelentem, hogy az Opportunity küldetése ezennel befejeződött  – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Thomas Zurbuchen (51), a NASA Tudományos Missziós Igazgatóságának munkatársa. – Sosem felejtem el a munkáját, amely megváltoztatta a vörös bolygóval kapcsolatos nézeteinket.
A szerkezet valóban túlszárnyalta az űrkutatási hivatal elvárásait: küldetését eredetileg mindössze 90 napra tervezték, amely alatt egy kilométert tett volna meg. ezzel szemben a robot 14 évet töltött a Marson, s ezalatt több mint 45 kilométert utazott a bolygó felszínén – többet, mint a NASA összes többi marsjárója együttvéve.

A Mars Exploration Rover nevű marskutató program űrszondáit, az Opportunityt és Spirit nevű ikertestvérét 2003-ban háromnapos eltéréssel küldte a NASA a vörös bolygóra azzal a céllal, hogy a felszínén víz nyomai után kutassanak. Az Opportunity ezt az akadályt is sikeresen vette: leszállóhelyén, a Meridiani-síkságon hematitot, a víz kialakulását jelző ásványt talált.
– A küldetése legelejétől kezdve bizonyítékokkal szolgált a vízzel kapcsolatban – jelentette ki Steve Squyres (62) vezető kutató. – Ha összevetjük a leleteket, kiderül, hogy az ősi Mars nagyon különbözött a mostanitól, amely egy hideg, száraz és kietlen világ.
Már dolgozik az utód
Az Opportunity búcsújával együtt a Mars Exploration Rover kutatóprogramnak is vége, de a vörös bolygó még rengeteg titkot tartogat számunkra. Hogy ezeket feltárják, a NASA belefogott a Mars Science Laboratory programba, amelynek keretében 2011-ben a Marsra küldték a Curiosity marsjárót. Ez jelenleg is a bolygón van.

707928